Építőmérnök 200

Építőmérnök 200 konferencia és plakátkiállítás

A Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és az Institution of Civil Engineers (ICE) szervezésében, az ICE megalakulásának 200. évfordulójára az építőmérnök szakma bemutatására, népszerűsítésére rendezvényt szerveztek. A konferencia szervezésében a karunk is részt vett. Az első napon András yorki herceg, Ádár János köztársasági elnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is beszédet mondott az MTA dísztermében. A délután folyamán Józsa János rektor és David Nethercot tartott még előadást.

A plakátkiállítás megnyitója az előadások után a Szent István téren volt, ahonnan a plakátok szeptember 11-én átkerültek a Szabadság térre és most ott tekinthetők meg. A több mint 100 plakát közül négy foglalkozik közvetlenül a geodéziai szakterülettel, de számos további plakáton is megjelenik a szakterületünk.

A konferencia második napján 15 előadás szerepelt, melyek közül egy, közvetlenül a geodéziához kapcsolódó előadás hangzott el "Geodézia a mérnöki tervezés, kivitelezés szolgálatában" címmel.

Tovább a konferencia honlapjára