2016. augusztus 31.
Látványos évadzáróval ér véget a BME Építőkarán tanuló brazil hallgatók 2015/2016-os tanéve, a jelentkezők több kategóriában versengtek egymással.
Az Építőmérnöki Kar idén is nyári gyakorlati programot hirdetett a CAPES ösztöndíjjal tanuló brazil hallgatók számára, melynek augusztus 2-án volt a záró rendezvénye. A lezárult tanévben 37 brazil hallgató tanult a képzésen, közülük 29-en vettek részt a konferencia valamely szekciójában. A hallgatók választhattak: vagy egy cégnél dolgoznak gyakornokként vagy részt vesznek a Kar nyári gyakorlati megmérettetésén.
A gyakorlati versenyt választó hallgatók három kategóriájában mérhették össze tudásukat:
- A magyar TDK megfelelője, vagyis egyetemi témavezető irányítása alatt tetszőleges építőmérnöki kutatási feladat végrehajtása és tanulmány készítése. Összesen négy csapat versenyzett ebben a kategóriában.
- komplex tervezési projektfeladat (pl. kerékpáros pihenő helyszínrajzi, épületszerkezeti és szerkezeti komplex tervezése) megoldása, amelyre max. öt fős csapatok jelentkezését várták. Összesen két csapat jelentkezett.
- hídépítő verseny, amelyen a csapatok feladata egy 1000 vagy 2000 mm összhosszúságú, egy, két vagy háromnyílású híd megtervezése és kivitelezése volt. Összesen hét munkát adtak be.
A versenyen résztvevő hallgatók a Tudomány Határok Nélkül (Science Without Borders) programnak köszönhetően tanulnak itt, ami a brazil állam által támogatott ösztöndíj lehetőség. A program keretében 100 000 brazil alap- és doktori képzésben résztvevő, természettudományos, mérnöki, egészség és informatika tudományok területén tanuló diáknak nyílik lehetősége, hogy egy évet külföldi egyetemen töltsön. A BME Építőmérnöki Karán a brazil hallgatók angol nyelvű képzésen tanulnak, így a verseny nyelve is az angol volt. A Karon a brazil hallgatók az angol nyelven is kínált Magasépítés specializáció tárgyai közül vehettek fel tárgyakat, félévenként minimum 21 kredit értékben, ez azt jelenti, hogy megmarad a lehetőség más karok kínálatából is választani. A Kar oktatói gárdájának alapvetően jó tapasztalata van az immár harmadik éve oktatott brazil hallgatókkal; a jó kommunikációs készséggel és angol nyelvtudással rendelkező hallgatók megállták helyüket a reguláris és részképzéses társaik között.
A leglátványosabb és legizgalmasabb rész a versenyre készült hidak próbaterhelése volt, ahol Dr. Dudás Annamária, Dr. Nemes Rita, Rózsás Árpád, Dr. Budaházy Viktor, Gyurkó Zoltán, Dr. Lovas Tamás és Dr. Völgyi István pontozták a terhelés alatt vegyesen teljesítő hidakat. Az egyik, amúgy innovatív megoldásokat tartalmazó, papírból készült híd már az „előzetes próbaterhelés” alatt összetört (37 kg terhelés alatt), míg a fából készültek közül volt egy – a későbbi győztes –, ami a maximális, 750 kg-os terhelést is bírta. A csapat tagjai nagyon büszkék voltak alkotásukra, ráadásul a versenyző hidaknak meghatározott súlyhatáron belül kell lenniük, ennek ellenére sikerült elérni ezt a teherbírást. A szervezők megígérték, hogy másnap a laborban folytatódhat a terhelés, ez meg is történt; végül több, mint 1.2 tonna terhelést bírt a kb. 1 kg-os szerkezet. A kevésbé merev szerkezetű hidaknál jól megfigyelhető a terhelés alatti deformálódás, amit a hidat készítő hallgatók és társaik is érdeklődve néztek végig. Egy-egy érdekesebb deformáció vagy tönkremenetel okát a résztvevő oktatók magyarázták el a közönségnek.
Az idei brazil évadzáró legjobbjai:
TDK 1. helyezett csapatok:
- Vitor Costa, Luiz Filipe Nóbrega Fernandes
- Vinícius Mikio Suzuki, Amanda Silvia Sousa Ribeiro
Tervezési projektfeladat győztes csapata:
- Arnaldo Diodoro L’abbate Locoselli és Guilherme Gaspersen
A hídépítő verseny győztes csapata:
- Roberto Lázaro Silva Sousa Filho, Felipe Ferreira Teodoro, Samuel Sales Bezerra és Luiz Filipe Nóbrega Fernandes