2016. October 13.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy aki részt vett már Építőkaros diákrendezvényen vagy járt a Vásárhelyi Pál Kollégiumban, rögtön azt érzi, hogy ide jó tartozni.
Sisak Daniella egyenesen az Oxfordhoz hasonlítja a BME-t, és az egyetem óta nagyon fontos számára, hogy jó csapattal dolgozzon. Hogy most éppen mit csinál, és hogyan jutott el idáig, az kiderül a vele készült interjúból.
Miért választottad az építőmérnöki pályát? Milyen irányba indultál az egyetem alatt?
Már a nagypapám is építőmérnök volt, Ő részt vett az Erzsébet híd tervezésében és kivitelezésében. Emellett fontos volt, hogy szerettem a matematikát, így nem volt nehéz a döntés. Az egyetemen szerkezetépítő szakirányt választottam, mert az sokkal közelebb állt hozzám, mint az infrastruktúra.
Mi volt számodra az egyetemi évek legjobb élménye?
A csapat, és az egyetem „szelleme”, a Műegyetem kicsit, olyan, mintha Oxfordra járna az ember.
Hogyan indult a karriered?
Egyetem után a Reticolo Kft-nél kezdtem dolgozni, mint statikus tervező. Majd onnan kerültem át a Wienerberger Zrt-hez, ahol a Profipanel üzletágnál dolgoztam, de a válság után ez a terület megszűnt. Ezután egy műszaki szakértő céghez kerültem, ahol sok érdekes feladatot kaptam, és ennek kapcsán ismertem meg a jelenlegi munkahelyemet is. Barátaim hívták fel a figyelmemet a kormányzati ösztöndíj programra, amelyet elnyertem, és így kerültem az árvízvédelem területére.
Vannak külföldi tapasztalataid is. Hol dolgoztál és pontosan mit?
Az ösztöndíj program keretében Berlinben dolgoztam a kinti államigazgatásban, Árvízvédelmi, Vízépítési, Építési Osztályon. Egészen pontosan a Környezet-, Egészség-, és Fogyasztóvédelmi Tartományi Hivatal Ökológiai, Természetvédelmi, Vízügyi Főosztályán.
Külföldi tanulmányutam után a Belügyminisztérium Árvízvédelmi területén dolgoztam, részt vehettem a 2013-as nagy árvízvédelmi munkáiban, ami rendkívüli tapasztalatokkal gazdagított.
Hogyan kerültél a jelenlegi munkahelyedre?
A hivatali munka azonban nem elégítette mérnöki szakmai érdeklődésemet és olyan munkahelyet kerestem, ahol jobban tudom fejleszteni és hasznosítani az építőmérnöki képzettségemet. Interneten keresztül pályáztam, de már korábban dolgoztam együtt a Market csapatával. A korábbi tapasztalataim olyan jók voltak, hogy szerettem volna itt dolgozni, láttam, hogy hatékony, fiatalos, nagyon jó csapat vár itt.
Mit csinálsz pontosan? Hogy néz ki egy napod?
Műszaki kivitelezési előkészítő mérnök vagyok, ami annyit jelent, hogy egy vagy több projektet műszaki és pénzügyi szemmel is végig kell vinni/kísérni, a nagyobb projektek esetében team munkában. Reggel korán kelek, 8 órakor már az irodában, vagy az építkezések helyszínén vagyok. Az irodában és az építkezésen is koordinációs feladatokat látunk el, a teljes kivitelezési munka megszervezése és irányítása a mi felelősségünk. Ebbe tartozik a tervek áttekintése a kivitelezés ütemezése és ennek nyomon követése. Feladatunk még az anyagbeszerzés, ártárgyalások és kapcsolattartás az alvállalkozókkal.
Munka után este vagy elmegyek sportolni vagy barátokkal találkozom, vagy egyszerűen pihenek. Attól is függ, hogy mikor érek haza :).
Mi a legjobb része a munkádnak?
Én legjobban a pénzügyi elszámolást szeretem, de a többi része is nagyon érdekes, sokat lehet itt tanulni, sokrétű és mindig különböző feladatok vannak. A városban járva büszkén mutathatom meg ismerőseimnek azokat a szép igényes épületeket, amelyek megvalósításában én is részt vettem.
Kiknek és miért ajánlanád az építőmérnöki pályát, és azon belül azt az irányt, amiben Te dolgozol?
Azoknak, akiknek komplex mérnöki látásmódja van, mert itt gyorsan hatékonyan kell megoldani a dolgokat, átlátni az összefüggéseket. Valamint azoknak, akik szorgalmasak és kitartóak és sikerre vágynak.