2019. December 12.
Kedden délelőtt érkezett haza az az építőmérnökökből álló magyar csapat, akik egy hetet töltöttek Albánia súlyos földrengés sújtotta térségében a megrongálódott épületek felmérésével.
Az Építőmérnöki Kar mérnökei Józsa János, rektor úr – a Víztudományi és Katasztrófamegelőzési Tudásközpont egyik alapítója és tudományos vezetőjének – közbenjárásával kaptak felkérést az Albániába induló, magyar, szakértői csapatban való részvételre. A műegyetem a Magyar Mérnöki Kamarával együttműködésben delegált szakembereket, akiknek a kiutazását a Belügyminisztérium által működtett Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tette elehetővé. A szakemberek elsődleges feladata az volt, hogy az albán hatóságoknak biztonsági szempontból segítsenek a megrongálódott épületeket károsodásának felmérésében.
A 2019. november 26-án hajnalban történt 6.4-es erősségű földrengés epicentruma a tengerparti Durres közelében volt, ahol számos épület leomlott vagy megrongálódott. A magyar csapat által vizsgált Tiranában kevésbé károsodtak az épületek, de több házat lakhatatlannak kellett nyilvánítaniuk a tartószerkezetben keletkezett károk miatt.
A kiküldöttek közül Joó Attila László dékánhelyettes és Völgyi István egyetemi docens vasbeton, illetve acélszerkezetek statikájával foglalkoznak. Mahler András egyetemi docense talajmechanika területén, Nagy Róbert adjunktus pedig a tartószerkezetek stabilitásának szakértésében nyújtott segítséget. A magyar csapat további két tagja Pohl Ákos és Karkiss Balázs szerkezetépítő mérnökök voltak.
A kiutazás során elsősorban a földrengésben megsérült házak károsodásának vagy tönkremenetelének felmérését segítették. Egy európai uniós mérnökcsapat részeként főként Tirana és környékének épületállományát vizsgálták. A helyi lakosok általában szívesen fogadták a nemzetközi segítséget, a helyszíni bejárás során megfogalmazott szakvéleményüket teljesen elfogadták. A kiutazott műegyetemi csapat arról számolt be, hogy számos lakásban előfordult, hogy a lakók külön kérték a szakértői csapat statikai véleményét, melyet részben az ijedtség részben a bizonytalanság is nagymértékben táplált. Az általuk megvizsgált 150 épületből 10-et kellett kilakoltatásra ítélni. Az végrehajtásban a helyi hatóságok nyújtottak segítséget.
A szakemberek kint tartózkodásuk alatt az albániai magyar nagykövetség munkatársaitól kaptak (pl. tolmács) segítséget ahhoz, hogy szakszerű és pontos mérnöki tudásukkal támogathassák a helyi hatóságokat. A munkát hazatértük után egy következő magyar mérnökcsapat vette át.
Fotók: Dr. Joó Attila László