2015. March 16.
Az Építőmérnöki Kar két oktatójának munkáját ismerték el nemzeti ünnepünkön.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke Széchenyi-díjat adományozott Dr. Kollár László Péternek. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a BME Építőmérnöki Kar Hidak és Szerkezetek Tanszéke egyetemi tanára, a tartószerkezetek és kompozit szerkezetek elméleti és alkalmazott kutatásának neves tudósa a mérnöki kompozit- és vasbetonszerkezetek statikai és dinamikai vizsgálatában kifejtett több évtizedes, nemzetközi visszhangot kiváltó kutatásaiért, a gyakorlatban is széleskörűen alkalmazott tervezési eljárások kifejlesztéséért, az oktatásban és a kutatói utánpótlás nevelésében kifejtett iskolateremtő munkásságáért részesült kitüntetésben.
A Hidak és Szerkezetek Tanszék munkatársai köszöntötték a Széchenyi-díjas Dr. Kollár László Pétert:
A belügyminiszter előterjesztésére Áder János a Magyar Érdemrend lovagkeresztje Polgári Tagozatát adományozta Dr. Nagy Lászlónak. A Geotecnika és Mérnökgeológia Tanszék egyetemi docense a díjat a vízügyi és geotechnikai szakterületek kapcsolódásainak tudományos megalapozottságú, gyakorlati szemléletű összehangolásában elért eredményei, valamint a vízügyi szakemberképzés területén végzett több mint három évtizedes munkája elismeréséül vette át.