Turbulens keveredés sekély tavakban

Rövid leírás: 

Sekély tavainkban, így a Balaton esetében is a szél kelti a vízmozgást, amely áramlások, illetve felszíni hullámzás formájában nyilvánul meg. Alapvetően e két folyamat hozza létre azt a függőleges értelmű turbulens keveredést, amely felkeveri és lebegésben tartja a (tápanyagban gazdag) üledéket. A turbulens keveredés tehát meghatározó a tó vízminőségének és élőhely-összetételének alakulásában. A kutatómunka keretében a turbulencia erősségének és csillapodásának (pontosabban a turbulens kinetikus energia produkciójának és disszipációjának) becslését célozzuk meg egy függélyre kiterjedő helyi numerikus modell segítségével. Vizsgálni szükséges, hogy a turbulens keveredés alakulásáért milyen mértékben felelős többek közt az áramlás keltette sebességnyírás, a hullámzás keltette orbitális vízmozgás, illetve a sűrűségkülönbségből származó felhajtóerő. Ezekről a Keszthelyi-öbölből mérésekkel is rendelkezünk, ami nagyban segíti a modell igazolását. A modellezés során számítjuk a tó függély-menti  hőmérséklet-eloszlását is, amelyen keresztül modelleredmények közvetve összevethetők az említett mérési eredményekkel.

Elvárt kompetenciák: programozási ismeretek (pl. Matlab), angol nyelv szakirodalom áttekintéséhez.

Akár két féléves kutatásra is ajánlott!

Konzulens(ek):